2014.05. Anett

Miklósa Tímea barátnőm a Budapesti Divatiskola stylist képzését fejezte be kiváló eredménnyel.Záró vizsgamunkájának befotózását én készítettem. Tímea régóta a barátnőm, sok alkalommal segít nekem illetve az ügyfeleknek a fotózásokon. Anettet nem ismertem személyesen a fotózás előtt, de az a pár sor, amit a bemutatkozó levelében írt, kíváncsivá tett. Megpróbáltam nem a sorait, hanem a sorai között olvasni, és számomra kiderült, hogy Anett egy művelt, vagány, bevállalós, laza csaj, aki örömmel és kíváncsisággal telve vállalkozott arra, hogy Tímea felöltöztesse őt olyannak, amilyennek ő látja, ami passzol külleméhez és egyéniségéhez. Ez szerintem is izgalmas. Én, mint fotós, arra törekedtem, hogy Tímea elképzelését jól visszaadjam a képeken, és hogy Anett a lehető legjobban érezze magát, hogy önmaga tudjon lenni olyan ruhákban és olyan környezetben, amelyet nem ő választott. Anett ragyog a képeken, Tímea elképzelése megvalósult, s nekem ez okoz örömet. Persze a végeredményhez az is hozzájárult, hogy Anett férje Marci és egy barátja Norbi, videóztak a fotózás közben, jelenlétükkel a hangulatot kellőképpen fokozták, s egy fantasztikus werk-et készítettek, amit ezúttal én is szeretnék megköszönni. Nagyon jól éreztem magam. Köszönöm mindenkinek a lehetőséget.

B93Q2586ps_resize.jpg13_resize.jpg01_resize.jpg02_resize.jpg12_resize.jpg03_resize.jpg06_resize.jpg07_resize.jpg08_resize.jpg10_resize.jpg11_resize.jpg14_resize.jpg

This entry was posted in Egyéb.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*