Megérkezett Iván, a vőlegény, a menyasszonyos házhoz, gyönyörű csokorral a kezében.
Valami furcsa összehangolódást éreztem a menyasszony szülei és Iván között. Csak ölelték őt, szorították… Legszívesebben láthatatlanná váltam volna, hogy picit se zavarjam őket.
Nagyon jó volt nézni, ezt az ’Isten hozott’ pillanatot, azt a mélyről jövő ritka rendet, szeretetet, após-anyós és vő között. Csak mellékesen és szelíden jegyzem meg, hogy a falat mögöttük egy nagy kereszt díszítette. Isteni pillanat volt.
Mindeközben a menyasszony, Iluska, az utolsó igazításokat tette hófehér ruháján az emeleten, Iván a nappaliból figyelte, ahogyan elindult a lépcsőn lefelé.
Te Atya Ég! -gondoltam magamban. Hogyan tudnak egymásra nézni!
Azt mondják, hogy a szem nem hazudik és hogy a szem a lélek tükre, meg ilyenek… Úgy néztek ott, ők ketten egymásra, mintha megszűnt volna a világ körülöttük, mintha ezer éve egymás szövetségesei lennének, mintha számtalan nehézségen és csodán lettek volna már túl együtt. Benne volt abban a nézésben minden: a hit, a szenvedély, az erő, és a szilárdság. Tetszett nagyon.
Hát igen! Az igazi szerelem a szemekben születik.
A mulatság hetedhét országra szólt. Az az igazi ’adjuk meg a módját’ lagzi volt az övék. Prémium kategóriás, meleg szívű vendéglátással. A magasfokú érzelmeken kívül a lakodalmas kalács ízét sem feledem talán soha, remélem megkapom a titkos receptet. 🙂
Kreatív sorozatból ízelítő
